Balaton Maraton

Ha van olyan, hogy csaló kajálás, akkor ez a verseny számomra egy (vagyis három) csaló futás volt! :D Persze nem arról van szó, hogy lerövidítettem a pályát, csak a pulzuskontrollos edzések közben vettem ki egy szabadnapot, amikor nem foglalkoztam a pulzusommal. Három hete kezdtem el a Fussteis Akadémia edzéstervét (erről majd beszámolok bővebben, és arról is szó lesz, hogy mire készülök fel vele), és azóta a korábbinál alacsonyabb intenzitású futásaim voltak, amik során folyamatosan figyeltem az órámat, hogy minél közelebb legyek az előírt értékekhez. Szombaton viszont a Balaton Maraton erejéig felhagytam ezzel, és inkább a tempóra koncentráltam.

Az “1 nap 3 szakasz” versenyszámra neveztem, aminél úgy jött össze a maratoni táv, hogy 10 órakor futottam 14 km-t, 12:30-kor egy félmaratont, délután 4-kor pedig a maradék 7 km-t. Nem terveztem új rekordot, és nem akartam nagyon kihajtani sem magam, de hiányzott már egy gyorsabb futás, ezért úgy döntöttem, 5-ös iramot fogok belőni célnak. Azt valószínűleg végig tudom tartani és még számolni is könnyű vele. Ennél kicsivel gyorsabban kezdtem, a délelőtti szakaszt 4:50-es átlaggal futottam le, de éreztem, hogy nem lesz belőle baj, nem fáradtam el nagyon. Az első kör eseménytelenül telt, néztem a téli, kihalt Siófokot, ami mindig kissé szürreális élmény a nyári nyüzsgéshez képest. Aztán csatlakozott hozzám Norbi, aki a Szufla után megint profin szúrt ki a futók közül, és a második körben már együtt haladtunk. Onnantól kezdve tényleg repült az idő, végig beszélgettünk és közben tudtuk tartani a tempót is. 

Sok üresjárat nem volt két futás között: nyújtás, frissítés, wc, pólócsere, aztán lassan kezdhettem is melegíteni a félmaratonra. Közben még fuvart is sikerült intéznem a hazaútra, így este nem kellett a vonatra várnom. (Egyébként is szeretek futókkal együtt utazni, mindig érdekes embereket ismerek meg közben, ez is megérne egy külön bejegyzést.) A második szakasz is jól ment, szintén 4:50-es lett az átlagom. A délelőtti futás után csak mértékkel mertem enni, nehogy rossz legyen a gyomrom félmaraton közben, emiatt 12 km körül éreztem, hogy csökkenni kezd az energiám, és kicsit lassultam is. De szerencsére éppen az előtte lévő frissítőponton ettem banánt és ittam isot, ezek pedig gyorsan felszívódtak, így hamarosan ismét felgyorsultam és a célig már semmilyen nehézség nem jelentkezett. Talán azért, mert előtte és utána is futottam, de nem éreztem félmaratonnak ezt a távot, rövidebbnek tűnt a szokásosnál. Utána azért jól esett volna valami nagyobb adag kaja, de még várt rám 7 km, ami ugyan nem sok, de fájó gyomorral igazi szenvedés tud lenni. Így a turmixom mellé csak egy fehérjeszeletet ettem (éljenek a természetes, feldolgozatlan kaják!) és bíztam benne, hogy ennyi elég lesz estig.

A második szünet is gyorsan eltelt, ekkor átvettem a félmaraton-mánia teljesítéséért járó extra érmet (ez már a harmadik), és vicces volt, hogy a BSI-s hölgy jó pihenést kívánt. A nap végén tényleg jó volt a pihenés, de azért egy rövidet még kellett futnom előtte. :D A pólócsere ezúttal elmaradt, mert utólag már fogalmam sincs milyen elgondolásból, de csak 2 futópólót vittem magammal, így választhattam, hogy a harmadik szakaszt melyik átizzadt, igencsak vizes pólóban fussam. Tudtam, hogy közben már úgysem fogok fázni, de a rajtra várva azért nem éreztem túl komfortosan magam, jól esett volna a száraz ruha és egy erős kávé. Viszont megnéztem az addigi eredménylistát, láttam, hogy összesítésben 5., a kategóriámban pedig 1. vagyok, és ez megadta a szükséges motivációt. Az első három helyezett távol volt tőlem, de a 4. csak pár másodperccel állt előttem, annyit pedig 7 km alatt simán le lehet dolgozni, és amúgy is azt terveztem, hogy az utolsó szakaszt kicsit jobban megnyomom. 

Ennek megfelelően kezdtem és az első kilométer nagyjából azzal telt, hogy az egyes illetve kettes rajtzónába álló, de már a táv elején is csak lazán kocogó futókat kerülgettem. Nem értem, hogy ők miért indulnak ennyire elölről. Őket nem zavarja, hogy útban vannak, és a többiek folyamatosan elhúznak mellettük? Semmi bajom a lassabb futókkal, sokaknál én is lassabb vagyok, de, ha legalább ötször hangosan elmondják, hogy mindenki a tervezett tempójának megfelelően álljon be a rajthoz, akkor miért nem lehet ezt az egyszerű kérést teljesíteni?! Vagy ők 4:20-as tempót terveztek, de rájöttek, hogy igazából csak 6:20-ast tudnak? :D Mindegy, idővel azért szabadabb lett a pálya, és onnantól már csak rajtam múlott a tempóm. Nem tudtam, meddig fogom bírni a kezdeti iramot, de végig úgy voltam vele, hogy majd a következő kilométeren lassítok - ha kell! De nem kellett, 4:31-es átlaggal értem célba, és így sikerült egy helyezést javítanom, vagyis összetettben 4. lettem. Mondhatnám, hogy éppen lecsúsztam a dobogóról, de a 3. helyezett 7 perccel előzött meg, szóval annyira azért nem volt szoros. :D Viszont akik előttem végeztek, azok legalább 10 évvel idősebbek nálam - na, akkor majd én is jól megnövök és felgyorsulok! :D

Többen is kérdezték, hogy nehezebb-e így, három részletre bontva lefutni a maratont. Nos, szerintem, aki csak teljesíteni szeretné a távot, annak, ha nem is könnyebb, de mindenképpen egyszerűbb dolga van, ha elindul és egyben lefutja. Akkor nem kell az egyes szakaszok közti kajáláson gondolkodni, nincs szükség plusz száraz ruhára, illetve nem kell közben nyújtani és újra bemelegíteni sem. Abban az esetben viszont, ha valaki mindhárom részt teljes erőbedobással akarja futni, akkor valószínűleg jobb eredményt tud elérni így, mint az összefüggő maratoni távon. Illetve az első maraton előtt lehet még jó teszt, hogy milyen érzés egy nap alatt, két pihenővel 42 km-t futni.

Számomra kifejezetten érdekes kihívás volt, 2015-ben már teljesítettem 2 nap alatt a 3 szakaszt, de ez most más élményt nyújtott, szóval nem bántam meg, hogy az idén debütáló versenyszámot választottam. Azért este már nagyon jól esett egy kiadósat kajálni, és huzamosabb ideig pihenni. Aztán másnap jöhetett egy 1 óra 43 perces futás, mert Balaton Maraton ide vagy oda, az edzéstervet folytatni kell, csak egy szabadnapot vettem ki. Azt hittem, a fáradtság majd jól felviszi a pulzusomat, de tök jól ment az edzés, amivel együtt 115 km-t futottam múlt héten. Ez új rekord, amit egy darabig még nem tervezek megdönteni, március végén viszont jócskán túl akarom majd szárnyalni.

Monotonitástűrés futás közben

Korábban, a SkanzenUltráról szóló beszámolóm kapcsán említettem, hogy a felkészülés során sikerült fejlesztenem a mononitástűrésemet is, most ezzel kapcsolatban szeretnék összegyűjteni néhány tippet. Hatalmas tapasztalatom azért nincs ilyen téren, szóval most nem a “szent, titkos tudást” osztom meg, csak leírom azokat a módszereket, amik nálam beváltak. Ezek segítségével önmagamhoz képest jelentős fejlődést értem el, hiszen kezdetben már a második szigetkört is untam, nemrég pedig képes voltam 6 órán keresztül egy 1,17 km-es szakaszon oda-vissza futni. Ha kipróbáltok egyet vagy többet a lenti tanácsok közül, akkor bátran írjátok meg, nálatok mennyire váltak be!

- Ne nézd az órád/mobilod! Minél gyakrabban nézegeted, annál lassabban telik az idő. Pontosan úgy, mint a suliban egy unalmas töriórán: ha állandóan az órára figyelsz, iszonyú hosszúnak tűnik a 45 perc, viszont, ha el tudsz merülni valamiben, mondjuk tollal kitetoválod Kossuthot, akkor máris gyorsabban haladsz a kicsengetés felé. (A hasonlatnak természetesen nincs semmi valóságalapja, én mindig maximálisan élveztem a töriórákat!)

- Gondolkodj el valamin! Ez kapcsolódik az előző ponthoz. Ha el tudod terelni a gondolataidat a futásról, és fejben valahol máshol jársz, akkor hiába körözöl egy rövid pályán, sokkal kisebb az esélye, hogy unatkozni fogsz. Ilyenkor érvényesül a futópályák előnye: nem kell a forgalomra figyelned vagy a zöld lámpára várnod, a legtöbb zavaró, kizökkentő tényezőt ki tudod zárni. Például kezdj el fejben főzni, gondold át az előkészületeket, hogy mit kell majd venned a boltban, vagy tervezd meg a hétvégi programodat. Ez nálam duplán beválik: nem unatkozom és általában még jó ötleteim is születnek közben. Már többször előfordult, hogy nyújtás után az első dolgom a jegyzetelés volt. 

- “Vigyél magaddal” egy problémát! Ez lehet munkával vagy bármi mással kapcsolatos, a saját tapasztalatom az, hogy néha nagyon hasznos tud lenni, ha úgy gondolkodsz valamin, hogy nincs a közeledben mobil, tévé vagy internet.

- Oszd kisebb részekre a teljes távot/időt! Itt nem érvényesül a szokásos matek, ha úgy állsz hozzá, hogy háromszor két órát kell futnod, az nem ugyanaz, mintha hat óraként gondolnál rá. Mindig arra fókuszálj, hogy az adott szakasz végéig mennyi van hátra! Ha például tudom, hogy a következő gélt 30 perc múlva fogom megenni, akkor addig számolom vissza az időt, és csak később kezdek el következő etappal foglalkozni.

- Játssz a tempóval! Oké, ezzel a tippel versenyen azért óvatosan kell bánni, de egy edzésbe igazi változatosságot tud vinni egy intenzívebb vagy könnyedebb kilométer. Amikor hosszabb távot futok, és kezdem elunni magam, akkor egy rövidet szoktam sprintelni, és utána máris máshogy esik a korábbi, lazább tempó.

- A legfontosabb: gondolj bele, miért csinálod, mi a célod! Nem kényszerít rá senki, a futás nem kötelesség, ne egy leküzdendő akadályként tekints rá, inkább egyszerűen csak élvezd. Egy 6/12/24 órás verseny során a hátralévő idő nem az ellenséged, hanem egy lehetőség, hogy minél jobb eredményt érj el!

A legideálisabb állapot talán az, amikor már nem is gondolkodsz konkrétan semmin, teljesen “flow” üzemmódban mész előre, de ezt elég nehéz elérni, és nagyon könnyű kizökkenni belőle. Persze olyan is előfordul, amikor abszolút nem tudsz ráhangolódni a futásra, és szenvedésként éled meg. Ilyenkor az erőltetés helyett jobb megoldás lehet hazamenni, valami mással foglalkozni, és másnap újult erővel futócipőt húzni.

A fenti figyelemelterelési trükköket természetesen nem célszerű a keményebb résztávos, vagy a komolyabb koncentrációt igénylő pulzuskontrollos edzéseknél alkalmazni, de ezek közben úgysem valószínű, hogy unatkoztok. :)

Intersport terepfélmaraton - Tanít a terep!

A SkanzenUltrával az idei versenyszezonom igazán érdemi részét lezártam, voltak még nevezéseim 2017-re, de ezekre már inkább aktív levezetésként tekintettem, miközben fejben elkezdtem a jövő évi kihívásokra (köztük az eddigi legnagyobbra) koncentrálni. Az Intersport terepfutást viszont így is izgatottan vártam, hiszen elég ritkán szoktam terepen futni, és tudtam, hogy ilyen téren még bőven van mit tanulnom. Ez ismét bebizonyosodott, ugyanis az igazat megvallva elég hülyén és kissé nagyképűen álltam oda a rajthoz - ami részben meg is bosszulta magát.

Nagyon szépen sütött a nap, már indulás előtt sem fáztam, jó volt a hangulatom, ennek hatására optimistán, önfeledten kezdtem el futni. Nem néztem kellően a lábam elé, elég is volt párszáz méter, hogy elessek. Később volt jónéhány olyan hely, ahol a sziklás, egyenetlen talaj miatt érthető lett volna az esés, de nem, én inkább rögtön az elején egy teljesen sík részen megbotlottam egy kiálló gyökérben. :D Mondjuk így sokkal jobban jártam, és nagyon olcsón megúsztam: a jobb vállamat megütöttem egy kicsit, de semmi komoly, egyből felpattantam, és futottam tovább. Aztán nem sokkal később egy lépcsős résznél akkora torlódás volt, hogy lépésben is alig lehetett haladni, a második km teljesítéséhez kemény 14 percre volt szükségem… (Ezt persze elkerülhettem volna, ha korábban rajtolok, de nem számítottam ilyen tumultusra, majd jövőre már okosabb leszek.) Ez a sétálás-totyogás eléggé kizökkentett, kicsit el is vette a kedvem az egésztől, és mérgelődtem rajta egy darabig.

Aztán belegondoltam, hogy igazából baromi szép helyen vagyok, azt csinálom, amit nagyon szeretek, és attól még, hogy ez számomra nem egy célverseny, ahol új rekordot akarok elérni, csak rajtam múlik, mennyire érzem jól magam közben. Innentől kezdve más szemmel néztem a dolgokat. Elfogadtam, hogy nem a maximális tempómat futom, hiszen a terep is közbeszól. Persze előtte is tudtam, hogy több, mint 700 méternyi szintemelkedés vár rám, de nem foglalkoztam vele különösebben, mert az emelkedőket úgyis szeretem. Viszont egészen más egy emelkedő aszfalton, ahol csak a meredekséget kell leküzdeni; és más terepen, ahol a talaj extra kihívásokkal tud szolgálni. Nem is a felfelé vezető szakaszok jelentették a fő nehézséget, hanem a inkább a meredek, csúszós lejtők. Igazából a legnagyobb ellenségem még mindig a tragikusan gyenge egyensúlyom… 

Viszont a kezdeti bénázást követően szerencsére sikerült függőleges helyzetben maradnom, és egyre jobban élveztem a futást. Tetszett a változatos, szép útvonal, az érdekes kihívás és a friss levegő. Itt már nem zavart az sem, ha a megszokott 5 perc körüli tempónál jóval lassabbat mutatott az órám, csak az számított, hogy mindent beleadjak és magamhoz képest jól teljesítsek. A fináléban aztán jött kb. 4 lejtős km, ahol végre gyorsan futhattam, ez pedig végképp garantálta a szép emlékeket, és azt, hogy jövőre is indulni akarjak ezen a versenyen. Most 2:22:32 alatt teljesítettem a távot, 2018-as célom pedig természetesen az ennél gyorsabb beérkezés lesz.

Sokan mondják, hogy az ultrafutáshoz meg kell érni, le kell higgadni. Nos, én ezt a terepfutással kapcsolatban sokkal inkább így érzem. El kell fogadni, hogy ez nem aszfalt, ami azért lett létrehozva, hogy valamilyen módon emberek közlekedjenek rajta. Ez a természet területe, ahol mi csak vendégek vagyunk, szóval semmi meglepő nincs abban, ha bizonyos szakaszok csak nehezen vagy egyáltalán nem futhatóak. Nekem mindenesetre tetszik ez a hozzáállás, szóval tegnap délután be is neveztem a következő terepversenyemre - december 3-án irány a Hármashatár-hegy!