Nem szoktam túl gyakran terepen futni, de néha azért a változatosság kedvéért nevezek egy-egy ilyen versenyre is. Tavaly a Gödöllő határában megrendezett Szabadság Napi Futás útvonala kifejezetten tetszett, a szervezéssel sem volt semmi gond, ha visszagondolok az eseményre először mégis szinte mindig a negatív emlékek ugranak be: valamivel sikerült elrontanom a gyomromat, emiatt a félmaratoni táv közben három technikai szünetet is be kellett iktatnom.
Ezért az idei versenyre egyfajta visszavágóként tekintettem, sokáig az volt a célom, hogy a tavalyi időmnél gyorsabb legyek. Aztán 3 hete a K&H félmaratonon meghúztam a bal combomat, két hétig csak rövideket kocogtam rendes edzések helyett, és eleinte még azok sem estek túl jól. A verseny hetére már javult a helyzet, viszonylag rendbejött a lábam, de elengedtem az időeredménnyel kapcsolatos terveimet, és inkább örültem annak, hogy egyáltalán rajthoz tudok állni. Számítottam rá, hogy az amúgy sem könnyű terep még csúszós is lesz az esők miatt, és nem akartam megkockáztatni egy esést, szóval a tempó helyett ezúttal a biztonság volt a fő szempont.
A rajt után nem kellett sokat várni az első sártengerre, amin még sétálva is kissé bizonytalanul jutottam át. Hiába, az egyensúlyom sosem volt az igazi. :) Később elég változatos volt a terep, néhány szakaszon frankón tudtam futni, de szinte minden kilométerre jutott olyan rész, ahol valami miatt (meredek emelkedő vagy lejtő, sár, stb.) a szokásos tempómnál lassabban haladtam. Viszont ez most abszolút nem zavart, mindig olyan sebességet választottam, amilyent a pálya éppen engedett. A folyamatos odafigyelés eléggé elfárasztott, de nem estem szét fejben, nem volt mélypont, nem fájt a lábam, és a frissítőpontok után egyáltalán nem esett rosszul újra elindulni.
Végig céltudatosan, kitartóan mentem előre, és még a végén is tudtam élvezni a futást. Végül lassabban értem be, mint tavaly, mégis elégedett vagyok, és úgy érzem, összejött a revans, mert ezúttal jó szájízzel indultam hazafelé a verseny után, és mostantól már erre fogok emlékezni. Egyértelmű, hogy a terepfutás még mindig nem az én világom, az év nagy részében továbbra is maradni fogok az aszfaltnál, de néha azért jön egy ilyen edzés is.
