NATO futás

Gondoltam, írok facebookra pár mondatot a mai versenyről, aztán nem túl meglepő módon kicsit több lett belőle, így inkább egy bejegyzés formájában teszem közzé. 2015-ben indultam először a NATO futáson, a legelső érmemet itt szereztem, és akkor a 10 km lefutása már önmagában komoly eredmény volt számomra. A következő két évben kimaradt ez a verseny, idén viszont pont úgy jött össze, hogy ismét részt tudtam venni, és úgyis ritkán indulok ezen a távon, szóval beneveztem.

Most már egy laza 10 km nem jelent kihívást, viszont talán az első számú futós közhely, hogy “nem a táv öl meg, hanem a tempó”. Ez a mondat pedig azért hangzik el olyan sokszor futók között, mert mocskosul igaz! Úgy terveztem, hogy az átlagosnál lendületesebben, 4:30 körüli iramban futom le ezt a tizest, az pont jó lesz egy vasárnap délelőtti edzésnek. Persze nézegettem előtte a PB-met (42:48), de ahhoz 4:17-es tempó kellett volna…

Tegnap végre ki tudtam aludni magam, viszont (gondolom) a hirtelen lehűlés miatt egész nap tompa, levert voltam. A délelőtti laza futás kicsit segített, de estére már masszívan fájt a fejem. Amikor éjjel felébredtem, és kb. egy óráig forgolódtam, még azon is elgondolkodtam, van-e értelme indulnom a versenyen, talán inkább egész nap pihennem kellene. Aztán reggelre jobban lettem, a fejfájás ugyan nem múlt el teljesen, de jelentősen enyhült, szóval összeszedtem magam, és megindultam rajthelyszín felé. Éreztem, hogy nem vagyok top formában, de azért a 4:30-as átlag még így is reális volt. Aztán 11 órakor elindultunk.

Egy kérdés: a lassú futók miért szeretnek a mezőny elejére állni? Ha valaki tudja, írja már meg kommentben! Talán van rá valami értelmes, logikus magyarázat, és, ha valaki felvilágosít, akkor a jövőben kevésbé fognak zavarni, de jelenleg egyszerűen nem értem, miért jó ez nekik. Nekem aztán tökmindegy, hogy 6 vagy 7 perces kilométerekkel futják végig a versenyt, csak ne arról szóljon az első párszáz méter, hogy őket kerülgetem! 

Az első két km-em 4:16 lett, ami frankó kezdés, de nem tudtam ezt meddig fogom bírni. A tervezett 4:30-hoz képest nagyon jól álltam, féltáv körül kezdtem el gondolkodni rajta, hogy lassítani kellene, nehogy nagy visszaesés legyen belőle. De sokat azért nem akartam visszavenni, csak 1-2 másodpercet lassultam. Amikor még 7 km után is rendben voltam, arra gondoltam: oké, akkor most már nyomjuk meg PB-re! A vége előtt láttam, hogy elég necces lesz, igyekeztem még egy kicsit beleadni, így az utolsó kilométerem lett a leggyorsabb. Szükség is volt a végső hajrára, mert a hivatalos eredmény szerint 5 másodpercet javítottam a korábbi rekordomon. Ez elég kis különbség ahhoz, hogy érdemes legyen felidézni Dominic Toretto bölcs szavait:

Ezek után pedig jöjjön az én hasonlóan bölcs tanulságom: ne higyjétek el senkinek, hogy szarból nem lehet várat építeni! Idén már nem először fordult elő, hogy a kedvezőtlen előzmények ellenére is frankón sikerült egy verseny, ráadásul ezúttal egy tavalyi rekordomat tudtam megdönteni, pedig ez az évem eddig nem igazán a gyorsaságról szólt. Úgy néz ki, a résztávos edzéseknek illetve a Sanyosszal való munkának köszönhetően kezd visszatérni a tavalyi tempóm, és remélem ez a hosszabb távoknál is megmutatkozik majd. 

Mi történt a Korinthosz óta?

Eddig inkább a versenyekről vagy az azokra való felkészülésemről írtam bővebb bejegyzéseket, most viszont a legutóbbi célversenyem óta történt eseményeket szeretném összefoglalni. Már több mint egy hónapja annak, hogy célba értem a Korinthoszon (időközben volt egy WizzAir félmaraton is, de azt igazából egy hosszú edzésként fogtam fel), és nem ez volt a legsikeresebb időszakom a futásban. Azt terveztem, hogy 1 hétig pihenek, regenerálódok, aztán indulhat a visszarázkódás, folytatódhatnak az edzések. Az a baj, hogy nálam a versenyek utáni lazítós napok gyakran egészségtelen kajálással járnak együtt. Amennyire odafigyelek normál esetben az étrendemre, ilyenkor annyira hajlamos vagyok a másik végletre, és felfalni minden elém kerülő édességet vagy gyorskaját. Tudom, hogy ez így nem túl szerencsés, viszont nekem sincs mindig elegendő akaraterőm. Most is hasonlóan történt, de néhány nap után elkezdtem visszaállni az egészséges ételekre.

Úgy éreztem, elmúlt a fáradtság, volt kedvem futni, a gyors tempó viszont sehogy sem akart összejönni. Pedig időközben eldőlt az is, hogy mi lesz a következő célom: október 28-án többen is indulunk a Sanyoszistállóból a Frankfurt Maratonon, és nagyon király lenne, ha ott össze tudnék hozni egy új rekordot. A jelenlegi legjobb eredményem ezen a távon 3:14:48, szóval komoly szükség lesz a tempós edzésekre, ha ennek legalább a közelébe akarok kerülni. Kezdetben azonban már annak is nagyon örültem volna, ha egy szimplán jóleső futás összejön.

A Korinthosz előtti húzódásom sem múlt el teljesen, és a combomhoz időnként csatlakoztak más testrészek is, hogy tovább nehezítsék a dolgomat. Sokszor már bizonytalanul indultam el futni és arra gondoltam, “na, vajon most éppen hol fog fájni?”. De küzdöttem, mert a motivációm legalább megvolt, lelkesen vettem fel a futócipőmet, csak aztán gyorsan kifáradtam. Az enyhébb fájdalmakkal nem törődtem, sokszor pár kilométer után el is múltak, és lassan odáig javult a helyzet, hogy már egyedül a bal bokámat érzem gyenge pontnak. Nem vagyok orvos, nem is akarok konkrét diagnózist felállítani, de gyanús, hogy valamennyire be van gyulladva, és nem igazán szereti a komolyabb terhelést. Két hétvégi, hosszúnak tervezett futást is idő előtt abba kellett hagynom, mert erősen fájni kezdett, és nem akartam még jobban rásérülni.

Jegeltem, Flector-géllel kentem, tornáztattam, és a könnyebb tempót már egész jól bírta, de a gyorsítások még mindig érzékenyen érintették. Közben folyamatosan gondolkodtam azon is, hogy milyen időt célozzak meg Frankfurtban. Persze, szuper lenne a PB, de nem tudom, hogy a jelenlegi állapotomból kiindulva mennyire reális. Talán jobban járnék, ha inkább “csak” egy városnézős örömfutásként tekintenék rá, úgyis ez lesz az első külföldi versenyem, valószínűleg sok érdekes élménnyel fogok gazdagodni. Aztán arra jutottam, hogy nem pusztán ez a két véglet létezik, van köztük átmenet is. Ha mondjuk 4:50-5:00 körüli iramban futom le a maratont, akkor a rekordomtól ugyan bőven elmaradok, de azért ez számomra már nem a kifejezetten laza futás kategória, hanem egy elég frankó hosszú edzés lenne. Szóval egyelőre nem a rekorddal foglalkozok, inkább az a célom, hogy a lehető legjobb teljesítményt tudjam majd nyújtani, aztán úgyis el fog dőlni, hogy az mire elég.

Ahogy már írtam a WizzAir félmaratont nem tekintettem célversenynek, 5 körüli átlagtempót terveztem, és még így is izgultam, hogy a bokám mennyire fogja bírni, hiszen az előtte lévő 1 hónapban 15 km volt a leghosszabb táv, amit egyben lefutottam. A rajt után többször is meglepődve néztem az órámat, fura volt, hogy a megcélzott sebességgel haladok, és egyáltalán nem éreztem megterhelőnek. Az utóbbi időszak edzésein nem igazán estek jól az 5-ös kilométerek most viszont igen, és tudtam tartani az egyenletes tempót. Biztos sokat segített a verseny hangulata is, az pedig extra löketet jelentett, hogy a Sanyoszistálló éppen nem futó tagjai az útvonal két pontján is baromi lelkesen szurkoltak. Eddig sem kételkedtem abban, hogy ez egy király csapat, de ez az érzés folyamatosan erősödik bennem.

8 km-től sajnos a bokám környékén egy sokkal kevésbé kellemes érzés kezdett erősödni, de legalább ezúttal nem hirtelen nyilallt bele a fájdalom, és így elviselhetőbb volt. Volt egy olyan tervem, hogy a táv utolsó negyedén egy kicsit majd gyorsítok, és mivel nem voltam túl fáradt, lett is volna hozzá kedvem, de inkább nem kockáztattam. Így is 4:56 lett az átlagom, ami nem egy óriási teljesítmény, de végre összejött egy értékelhető, reményt adó hétvégi hosszú futás. További jó jel, hogy most már tényleg csak a bokám okozott nehézséget, fejben teljesen rendben voltam, végig jól éreztem magam. Tetszett az új rajthelyszín is (legalább visszatértem a sulimhoz), a rakpartok pedig abszolút nem tűntek monotonnak, a bajai töltéshez képest. :) 

Ja, és ha már ismét szóba jött Baja: pár napja kiderült a jövő évi Korinthosz.hu dátuma, és természetesen egyből be is írtam a versenynaptáramba!