Jó ideje nem írtam már, de sajnos egész jó mentségem van rá: nem nagyon volt miről beszámolnom, ugyanis alig futottam. A siófoki félmaraton után jött egy lazsálós hét, de aztán ismét folytatódtak a rendszeres edzések, szóval nem a téli lustaság kapott el, hanem sérülés miatt hagytam szinte teljesen ki két hónapot. December közepén volt egy szintes terepfutás csúszós-havas talajon, és közben még nem éreztem semmi rosszat, de hazafelé sétálva már fájt a bal térdem.
Onnantól kezdve néha kicsit jobbnak tűnt a helyzet, aztán megint rosszabb lett. Sokszor már az első kilométer után jelzett a térdem, és ez utána csak erősödött, így inkább nem erőltettem a futást. Előfordult, hogy séta és lépcsőzés közben már teljesen elmúlt a fájdalom, ezen felbuzdulva optimistán elindultam futni, közben is csak enyhén fájt, utána viszont egyre jobban. Szóval több napig (néha több, mint egy hétig) tartó szünetek, és rövid, lassú lábat próbálgató futások váltották egymást. Közben voltam gyógytornásznál, manuálterapeutánál, sokat hengereztem, nyújtottam, és javult ugyan a helyzet, de nagyon lassan.
Aztán február közepén egy 3 km-es kocogás után végre több okom lett reménykedni. Nem bicegtem, nem fájt a lábam, nem volt semmi baj. Először alig akartam elhinni, de a másnapi 5 km után is ugyanez történt. Ezek után elkezdődött a visszarázkódás. A két hónapnyi kényszerszünetnek persze jelentezett a negatív hatása, az elején még 10 km után is igazán fáradtnak éreztem a lábaimat, de közben nagyon örültem annak, hogy végre nem fájtak. Óvatosan, fokozatosan növeltem a távokat és az intenzitást, most már túl vagyok az idei első hétvégi hosszú futásokon és az első könnyített résztávos edzéseken is. Az őszi formámhoz képest a mostani nyilván visszalépés, de, ha azt nézem, hogy mennyi ideig nem volt egy normális, fájdalommentes futásom sem, akkor viszont jelentős fejlődésről van szó.
Az idei (egyébként éppen most zajló) Balaton SzuperMaratonról lemondtam, valószínűleg most nem is tudnám végigcsinálni, de, ha mégis, akkor is teljesen feleslegesen terhelném túl magam egy olyan eredményért, amivel úgysem lennék igazán elégedett. Majd inkább jövőre, jobb állapotban indulok el rajta újra, erre az évre úgyis vannak még más komoly futós céljaim, most inkább azokra koncentrálok. Május elején lesz az első versenyem, és rögtön a kedvencemmel kezdek, hiszen a szekszárdi Borvidék félmaratonról van szó. Viszont idén a leghosszabb helyett a 16 km-es távot választottam, mert egy héttel később egy sokkal keményebb kihívás vár rám...
