Azért augusztus utolsó hétvégéjén csak összejött végre egy verseny! Az én idei szezonomba sajnos nem csak a vírus szólt be, hanem egy sérülés is, de erről majd talán egy másik bejegyzésben írok, most az a lényeg, hogy vasárnap délelőtt hosszú idő után végre újra érezhettem a rajt előtti izgalmat. Nem célverseny volt, normál esetben talán nem is írnék róla egy-két mondatnál többet, de a jelenlegi helyzetben eléggé bizonytalan, hogy lesz-e még lehetőségem idén versenybeszámolóra, szóval kihasználom az alkalmat.
A szép hosszú nevű RUNaway Garmin WTF Szentendre aszfaltos ‘L’ távján indultam, ami 16 km-t és nagyjából 400 méter szintet jelentett. Ez annyiban becsapós, hogy az összes szint a táv első felében volt, vagyis 8 km-en keresztül emelkedőn futottunk, aztán egy forduló után ugyanazon az útvonalon vissza. Nem tudtam, felfelé milyen tempót kellene választanom, inkább azt tűztem ki célnak, hogy jó lenne 1 óra 20 perc alatt beérni, ami pont ötperces átlag. Rajt után megindultam a mezőny elejével (négyen-öten szakadtunk le egy kicsit a többiektől), és kihasználtam, hogy itt még nem egyedül kellett futnom. Ezen a távon körülbelül 50 induló volt, így hamarosan eléggé szétszóródtunk, sokszor sem előttem, sem mögöttem nem láttam senki mást.
A folyamatos emelkedőhöz képest egész jó tempót tudtam tartani, de a leginkább meredek szakaszokon belesétáltam, hogy utána ismét jobban menjen a futás. Féltávnál harmadik voltam, de mivel a lejtő nem az erősségem, sejtettem, hogy ezt a pozíciót nem fogom tudni tartani. Inkább arra figyeltem, hogy nagyjából egyenletes sebességgel haladjak, és beférjek 1:20 alá. Visszafelé az is segített, hogy jöttek szembe a többiek, bíztattuk egymást, így gyorsabban telt az idő. Végül lefelé csak egy ember előzött meg, így a dobogóról ugyan pont lecsúsztam, de a 4. helynek is nagyon örültem, annak pedig főleg, hogy 1:19:03 lett az időm, vagyis összejött a célom. A sérülés illetve a kényszerpihenő hatása még nem múlt el nyomtalanul, de ez már legalább egy jó futás és egy remek edzőverseny volt!
