A Budapest Maraton után nem volt újabb verseny megcélozva, úgy gondoltam, érdemben már vége az idei szezonomnak, de azért folytattam az edzéseket. A résztávok jól mentek, egy kicsit még tovább tudtam gyorsulni, valahogy mégis azt éreztem, nem vagyok olyan jó formában, mint a maraton előtt. Abban bíztam, hogy ez csak egy konkrét, közelgő verseny hiánya miatt van így, és, ha szükség lenne rá, akkor ismét össze tudnám kapni magam. Ezt az elméletet próbára is tudtam tenni, mert egy jól sikerült edzés után Sanyosz mondta, hogy szerinte kellene még egy verseny, másnap pedig meg is egyeztünk abban, hogy Siófokon fogok futni egy félmaratont. Még egy utolsó meló a pihenés (pontosabban az alapozó időszak) kezdete előtt? Ez a filmekben úgyis mindig jól szokott elsülni… :)
Utoljára 3 éve futottam gyors félmaratont, a rekordomat (1:29:56) pedig még 2017-ben hoztam össze, és azóta most éreztem először reálisnak a megdöntését. Számítottam rá, hogy nehéz lesz, nem tévesztett meg a táv rövidsége. Többször is megkaptam ismerősöktől, hogy “csak 21 km-t futsz?”, de tudtam, ha a tervezett 4:12 körüli iramot akarom tartani, akkor éppen elég hosszúnak fogom érezni. Valamiért mégsem izgultam annyira, mint általában a versenyek előtt szoktam, még aznap reggel is meglepően nyugodt voltam, csak a rajt előtt nagyjából egy órával kezdtem felpörögni.
Az időjárás ideális volt a gyors futáshoz (hűvös levegő és szinte semmi szél), a siófoki pálya pedig teljesen sík, szóval a körülményekre nem lehetett panasz. A cipőim közül a Saucony Endorphine Speed 2-t választottam, amit csak pár hete használok, de a résztávoknál nagyon bevált, és most sem okozott csalódást. Könnyű, dinamikus, gyors cipő, amit hosszabb távokhoz már nem használnék, de a félmaratonra tökéletes volt.
A tervezettnél gyorsabban, 4:00 és 4:05 közötti kilométerekkel kezdtem, de meglepően könnyen ment és nem éreztem úgy, hogy nagyon erős lenne a tempó. Tartottam tőle, hogy ez később majd vissza fog ütni, viszont túl jól esett a futás ahhoz, hogy lassítsak, ezért csak minimálisan vettem vissza. Arra gondoltam, ha nagyon elfáradok, legfeljebb a végét majd lazábbra veszem, de amíg tudom, nagyjából tartom a kezdeti iramot, és ezzel minél több előnyt szedek össze a korábbi rekordomhoz képest.
Féltávnál már látszott, hogy ebből a végén vagy egy nagy megzuhanás vagy egy nagyon jó félmaraton lesz. Tudtam, hogy a második kör lehet egy kicsit lassabb, nem kellett görcsösen ragaszkodnom az addigi tempóhoz, de akkor már ráálltam egy egyenletes sebességre, amit később is tartottam. Ebben a mezőny is segített, mert ugyan nem volt körülöttem nagy boly, de többször is együtt tudtam futni egy ideig valakivel. Csak a legutolsó kilométer ment nehezen, de ott már bevitt a cél közelsége, és a tudat, hogy ebből egyértelműen új rekord lesz. 1:26:14 lett a hivatalos időm (4:05/km), a második kör pedig mindössze 7 másodperccel lett lassabb az elsőnél, szóval tényleg nem volt nagy visszaesés.
Ehhez az eredményhez kellett a bátorság is, hiszen csak a legvégén derült ki, hogy nem futottam el az elejét. Bejött a megérzésem, az erős kezdés nem bosszulta meg magát. Szuper szezonzárás volt ez a verseny, ahol jobb félmaratoni időt értem el, mint amit reméltem, ráadásul a táv nagy részében egész könnyen tudtam tartani a tempót. Nem is kérdés, hogy érdemes volt a maraton után még egyszer összekapni magam, most pedig kezdődhet az alapozás a még sikeresebb folytatás érdekében.
