A lényeget már kiírtam Facebook-ra, de ezt a bejegyzést is ezzel kezdem: sikerült teljesíteni a célomat, vagyis meg tudtam dönteni a korábbi rekordomat! Ez volt a Korinthosz.hu előtt az utolsó olyan esemény, ahol egy konkrét időeredményt akartam elérni, a következő pár versenyt már lazábban fogom venni. A Kékes Csúcsfutáson viszont rendesen oda akartam tenni magam, mert 2017-ben nem tudtam indulni rajta, és kellett a visszajelzés, hogy gyorsabb tudok lenni, mint két évvel ezelőtt. Úgy érzem, a BSZM-re való készülés során valamennyit lassultam, szóval eléggé kérdéses, hogy mekkora esélyem van idén félmaratoni vagy maratoni PB-re, itt viszont reálisnak éreztem a javítást.
Szeretem ezt a pályát, mert nem hosszú, a folyamatos emelkedő miatt mégis elég nehéz, megvan benne a kihívás. Hiába csak 11,6 km a táv, mégis fontos a jó erőbeosztás, mert 8 km után jön az igazán meredek rész, tehát érdemes tartalékolni erre a szakaszra. 2016-ban 1 óra 10 perc és harmincvalahány másodperc alatt értem célba, idén mindenképpen 1:10 alatt szerettem volna. Az volt a tervem, hogy az első 8 km-en 5:20-5:30 körüli tempóval futok, a keményebb emelkedőkön pedig jó lesz a 6:30-as átlag - ha ezt tudom tartani, akkor simán beérek a megcélzott 70 percen belül.
A rajtnál eléggé izgultam, de elszánt voltam és optimista. Az időjárás kedvezett a futáshoz, általában tűző nap szokott lenni, most viszont felhős volt az ég, nem kellett az árnyékos részeket keresgetni. A lábam is rendben volt, ugyan még éreztem egy kicsit a húzódást a jobb combomban, de fájni nem fájt, rendesen tudtam futni. Sikerült a terv szerint kezdenem, beálltam 5:20-as tempóra és ezt tudtam is tartani. A 7. és 8. km valamivel kevésbé volt meredek, mint a korábbiak, de ott sem gyorsítottam sokat, inkább tartalékoltam a végére. 8 km-nél kevesebb, mint 42 perc volt az időm, ez megnyugtatott, mert tudtam, hogy innen már 7 perces km-ekkel is összejön az új rekord.
8 km után, Mátraházánál van egy jobb kanyar, és azután kezdődik az igazi erőpróba. Számítottam rá, hogy a meredek emelkedők miatt innentől úgyis csökken majd a tempóm, de elhatároztam, hogy szándékosan nem fogok lassítani. A frissítőpontoknál sem álltam meg, ilyen rövid távon jól megvoltam ivás nélkül is. 6:00 körüli iramban haladtam tovább, és ahogy csökkent a hátralévő táv, egyre valószínűbb lett a rekorddöntés. Közben persze folyamatosan fáradtam, nem könnyű 11,6 km-en keresztül szinte folyamatosan felfelé futni, egy pillanatra még az is megfordult a fejemben, hogy az időmbe beleférne egy rövid séta… Igen, belefért volna, de mi a francnak sétáljak, ha tudok futni is?! Szóval győzött az akaraterőm, nyomtam tovább, és nem álltam meg a csúcsig. 1:03:40 lett az időm, vagyis közel 7 percet sikerült javítanom, és legalább ennyire fontos, hogy most tényleg igazán elégedetten, jó érzésekkel értem célba - ez pedig nagyon hiányzott az utóbbi versenyeim végén. Tudtam tartani a tervet, sikerült megcsinálnom, amit kitaláltam, vagyis igazi sikerélmény volt.
Pár percet pihentem, aztán már nem is éreztem magam túl fáradtnak, teljesen jól voltam. Az órámat mondjuk megijesztette a szokásosnál magasabb pulzus, mert 66 óra pihenést javasolt, ennyit még a maratonok után sem szokott. Persze nem ez alapján döntöm el, mikor megyek futni, másnap reggel már lenyomtam 9,5 km-t, ami teljesen jól esett. A Kékesre pedig jövőre is tervezek visszatérni, hiszen az egyik hosszútávú futós célom, hogy beléphessek ezen az eseményen a Jubileumi Futók Klubjába, amihez még legalább 12 teljesítés kell.
