Sok időm ugyan nincs, mégis szeretnék legalább egy rövid beszámolót írni a versenyről, szóval jöjjön egy, az átlagnál is kapkodósabb, összevisszább bejegyzés. Az egész úgy indult, hogy a PFB szervezéseiben még nem kellett csalódnom, szóval az OmszkiUltra is egyből megtetszett, viszont nem tűnt a legjobb ötletnek 50 km-t futni 4 nappal a Borvidék Félmaraton 29 km-es és eléggé szintes távja előtt. Szóval inkább a váltó mellett döntöttem, viszont úgy voltam vele, hogy akkor azt már jó lenne a kényelmesnél kicsit gyorsabb tempóval megcsinálni. Ehhez találtam is partnert, Norbit pont egy versenyen ismertem meg, a tavalyi Skanzenfutásra együtt mentünk, és azóta már több eseményen is találkoztunk.
Kicsivel 8 óra előtt értünk az Omszki-tóhoz, ahol már akkor is elég meleg volt, és később csak egyre jobban tűzött a nap. Igaz, hogy a hőség közel sem ideális a futáshoz, én azonban valamiért mégis szeretem, vagy legalábbis jóval kevésbé utálom, mint a téli, fagyos időjárást. Úgy vettem észre, hogy a kánikula engem kevésbé szokott hátráltatni, általában egész jól bírom. Ezért úgy döntöttünk, inkább Norbi kezd majd, hogy rám maradjon a táv vége. 5 körönként, vagyis nagyjából 8 kilométerenként váltottuk egymást, mindketten 3-3 alkalommal futottunk. Az első etapom teljesen jól ment, 4:30-as tempót terveztem, amit viszonylag egyenletesen sikerült is hoznom. Közben nem frissítettem, úgy voltam vele, majd lesz rá időm két futás között. A “szünetben” igyekeztem folyamatosan mozgásban maradni, hogy ne merevedjenek le a lábaim, és ne legyen majd rossz újra elindulni. Közben neten ránéztem az eredményre, láttam, hogy elsők vagyunk a váltók között, de ettől még eszembe sem jutott lazítani. Egyrészt nagyon sok volt még hátra, másrészt a helyezéstől függetlenül is szerettem volna önmagamhoz képest jó tempóban futni.
Tök jó volt, hogy időveszteség nélkül el tudtam menni mosdóba, és az ivással sem kellett sietnem. Ettem pár falat ropit, és sűrűn kortyolgattam az előre bekevert frissítőmből. Ezt valószínűleg túlzásba is vittem, mert a második szakaszom kezdete után nem sokkal erősen szúrni kezdett az oldalam, és sokáig nem akart javulni a helyzet. Sétálni nem akartam, inkább arra gondoltam, szólok Norbinak, hogy váltsunk hamarabb, aztán szerencsére végül erre sem volt szükség. Kicsit lassítottam, és ez meghozta a hatását, először enyhült, majd elmúlt a fájdalom, és akkor sem jelentkezett újra, amikor ismét 4:40 alatti tempóban futottam.
Mire a harmadik, 9,8 km-es szakaszomat elkezdtem, már elmúlt dél, kifejezetten meleg lett, mégsem mertem sokat inni, nehogy az előző esethez hasonlóan járjak. Azt terveztem, hogy inkább majd futás közben frissítek, a táv felénél meg is álltam pár korty vízre, és ennyi éppen elég volt. A hőséget enyhítette, hogy közben a szél is feltámadt, ami elviselhetőbbé tette a tűző napon futást, az pedig megadta az extra motivációt, hogy tudtam: ha beérek, végeztünk. Ezzel a gondolattal teljesítettem az utolsó köröket, itt már nem volt semmilyen mélypont, és nem is lassultam a végén. 3:56:57 alatt futottuk le, az 50 km-t, és ezzel az idővel mi lettünk a leggyorsabb váltó. Nem a helyezésért futottunk, nem versenyként fogtuk fel, de azért persze elég király érzés a dobogóra (főleg a legfelső fokára) állni.
Egyébként egyéniben ez volt az 50 km-es országos bajnokság is, szóval neves futókat is láthattunk élesben, Muhari Gábor mozgása például kifejezetten érdekes volt. Ő lett a győztes, és kb. 39 perccel volt gyorsabb nálunk, szóval nincs okunk elbízni magunkat. :D Ezért aztán hatalmas ünneplés helyett inkább pihenés volt az esti program, hogy a másnap reggeli résztávos edzés minél jobban menjen. Hiszen nincs megállás, a munka folytatódik, mert biztos vagyok benne, hogy a Korinthosz.hu nem fogja könnyen adni magát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése