Balaton Szupermaraton - 2. rész: a felkészülés

A felkészülésem igazán célirányos fázisa november elején kezdődött meg, ugyanis ekkor indult el a Fuss Te Is! Akadémia edzésterve, amit pont a Balaton Szupermaratonon első alkalommal indulóknak szántak. Erre teljesen véletlenül akadtam rá, de szimpatikussá vált, és úgy döntöttem, követni fogom. A leírásban az is szerepelt, hogy olyanoknak ajánlják, akik hatórás versenyen legalább 60 km-t futottak, én pedig éppen előtte értem el 64 km-t a SkanzenUltrán, szóval megfeleltem az akadémia “felvételi követelményeinek”.

Korábban még egyetlen edzéstervet sem követtem, legfeljebb ötleteket merítettem belőlük. Nem azért, mert túl okos vagy éppen túl tapasztalt vagyok, inkább csak túl önfejű… ha én a következő hétvégén mondjuk 20+15 km-t akarok futni, akkor egy táblázat ne mondja nekem azt, hogy csak 2 laza tízes legyen. Szóval a konkrét tervek helyett inkább csak a fokozatosságra illetve a változatosságra (tempófutás, laza kocogás, iramjáték, emelkedő) törekedtem, és ez módszer egészen jól működött, tudtam vele fejlődni, gyorsulni. A Balaton Szupermaratonhoz hasonló versenyen viszont még nem indultam, és ez az edzésterv az átlagosnál izgalmasabbnak, változatosabbnak tűnt, szóval úgy döntöttem, belevágok.

A TrainingPeaks felületén keresztül kaptam meg az edzéseket, minden hétre 6 futás volt előírva. Az edzésterv pulzusalapú, vagyis nem az volt megszabva, milyen gyorsan vagy mekkora távot fussak, hanem az, hogy mennyi ideig és milyen pulzussal. Így azt nem láttam előre, hány kilométer lesz a napi adag (hiszen nem tudtam éppen milyen tempó fog társulni az előírt pulzushoz), azt viszont igen, hogy mennyi ideig fog tartani az edzés, ez pedig segített a tervezésben. Az elején kicsit fura volt, de az is gyorsan megtetszett, hogy kevesebb döntés hárult rám: csak azt kellett kitalálnom, hogy hol fussak, de az esetek többségében a bejáratott útvonalakat választottam, szóval ez sem okozott komoly dilemmát.

az egyik legjobban sikerült edzésem az egyik leggyakoribb útvonalamon

Korábban sem vettem részt túl gyakran közösségi futásokon, ebben az időszakban viszont teljesen kihagytam ezeket, mert nem szerettem volna másokhoz igazodni, inkább minél jobban az edzéstervet akartam követni. A suliban jó tanuló voltam, de ennyire szorgalmasan, lelkiismeretesen talán még sosem végeztem el a “házi feladatot”, igyekeztem mindig a lehető legközelebb lenni a meghatározott pulzusértékekhez. Ez néha gyorsabb, máskor valamivel lassabb tempóval járt, de közben az edzések nagyjából ugyanolyan nehézségűek voltak, és a sorozatos terhelésre készítettek fel. December első felében az achilles-em miatt közbejött némi kényszerpihenő, de utána gyorsan visszarázódtam, és januárban már egymást követték a 90-100 km körüli hetek, amiket a visszafogott iram miatt nem éreztem túl soknak. Szeretem a gyorsabb, rövidebb futásokat is, de idővel hozzászoktam az alacsonyabb pulzuson végzett edzésekhez, és egyre jobban élveztem őket. Egyfajta játékként, érdekes kihívásként fogtam fel, hogy minél kipihentebben, frissebben tudjak elindulni futni, és ennek köszönhetően minél gyorsabb tudjak lenni az előírt pulzus mellett.

2 hét az edzéstervből - kattintás után jobban látszik

Eközben heti két alkalommal csoportos erőnléti edzésre is jártam, ami igazán hasznos kiegészítésnek bizonyult. Az egyik hétfőnként, a futásmentes napomon volt (így igazi pihenőnapot utoljára január elsején tartottam), szerdánként pedig dupláztam: reggel, munka előtt lenyomtam az általában 1 óra körüli futást, este pedig edzésre menten - utána nem volt szükségem altatóra! :)

Sok időt, energiát és persze pénzt is áldoztam a Balaton Szupermaratonra való felkészülésre, és sok tervezéssel járt, hogy legalább a fontos dolgok beleférjenek a napjaimba: a futások, edzések, bevásárlás és főzés (mert szinte mindig magamnak csinálom a kaját) mellett igyekeztem minél több időt szánni a pihenésre, kikapcsolódásra is. A többi hobbimmal még így is érezhetően kevesebbet tudtam foglalkozni, eddig is a futás volt az elsődleges, de az elmúlt pár hónapban végképp azé lett a főszerep. Egyáltalán nem bánom, hogy így alakult, mert futás közben jól éreztem magam, és sokszor egy jól sikerült edzés jelentette a napom fénypontját, de elég húzós időszak volt, sok munkát fektettem bele. A fittneszedzők gyakran hangoztatják, hogy a “nyári forma télen készül”, nos, a március végi versenyre pedig télen kell felkészülni. Hóban, esőben, szélben, hidegben, sötétben is futócuccot húztam, és elindultam, mert tudtam, hogy a rossz idő vagy egy fárasztóbb munkanap nem jelenthet kifogást. Még szerencse, hogy a monotonabb edzések hétvégére estek, mert így azokat legalább napközben tudtam megcsinálni. Egyébként a jövő hétre jósolt időjárást elnézve nem számíthatok jobb körülményekre, mint amilyenek között készültem, szóval kifejezetten érdemes volt mínuszokban is futni.

A verseny előtti utolsó napokban még több időt fordítok a pihenésre, alvásra. Igyekszem 10 körül ágyba kerülni, hogy a 6-ra állított ébresztőig közel 8 órám legyen. Jó jel, hogy a hosszú hétvégén nem kellett korán kelnem, mégis magamtól felébredtem hat körül, mert addigra kipihentem magam. Ezen a héten már az edzések is rövidebbek, a felkészülés hangsúlyos részén már túl vagyok. Ez nem olyan, mint amikor egy egyetemi vizsga előtti utolsó éjszakát átvirrasztva még össze lehet szedni a ketteshez szükséges tudást. Itt a végső szakaszban már inkább csak elszúrni lehet a dolgot. 

Étrend tekintetében most is bevetem, a hosszabb versenyek előtt már többször alkalmazott szénhidrátkúrát. Ennek sokféle változata van, én egy közepesen drasztikusat szoktam követni: először 3 napig nem teljesen, de azért jelentősen csökkentem a szénhidrátbevitelt, majd az utolsó három napban jöhet a feltöltés időszaka. Sokan ilyenkor bármit megesznek, nekem azonban jobban bejött az a módszer, hogy nem pizzával vagy édességekkel tömöm magam, hanem inkább a lassabb felszívódású, összetettebb szénhidrátokat választom, és 1-2 nagy, kajakómát okozó étkezés helyett egyenletesen elosztom több kisebb részre  a napi mennyiséget.

A felkészülésemről nagyjából ennyit, most jöjjön egy rövid előretekintés. Az elsődleges célom az, hogy új teljesítsem a távot, hogy közben jól érzem magam. Biztosan fárasztó lesz, és az egymást követő napokon egyre nehezebb lesz a dolgom, de ettől még élvezni akarom a futást. Nem szenvedni megyek a Balatonhoz, és nem akarom csak azért széthajtani magam, hogy pár perccel gyorsabban érjek körbe. Azért bizonyos szinten van időcélom is, de azt nem szeretném előre elárulni, és akkor sem fogok kétségbe esni, ha lassabb leszek, mint terveztem. Iszonyú fiatal vagyok ebben a mezőnyben (a jelenlegi 347 egyéni nevezőből mindössze heten fiatalabbak nálam illetve négyen vannak, akik hozzám hasonlóan 1990-es születésűek), és ez az első ilyen típusú versenyem, szóval elsősorban terepszemleként fogom fel. Ha megtetszik az esemény hangulata, jól érzem magam, és jövőre is lesz kedvem indulni, akkor már tudok majd az idei eredményemhez viszonyítani...