Előre sejtem, hogy a verseny után úgyis lesz egy hosszabb élménybeszámoló, és nem akarok mindent egy bejegyzésbe összezsúfolni, ezért úgy döntöttem, hogy az előzményekről már most írok, és valószínűleg szintén külön fogok mesélni az edzéstervről is, ami alapján felkészültem.
Szóval hogy is jött ez az egész ötlet? A 2017-es Vivicittá előtt egy héttel futottam egy ráhangolódós-bemelegítős félmaratont Szentendre és Budapest között., ami tök jól esett, másnap szívesen folytattam volna, de nem akartam kifárasztani magam. Ekkor jutott eszembe, hogy végül is van egy olyan verseny, ahol négy egymást követő napon kell A-ból B-be futni, ugyan nem félmaratonokat, hanem 43-53 km közti távokat, de ez részletkérdés. Előző évben még két,- vagy háromfős csapatban terveztem nevezni a Balaton Szupermaratonra, de az nem jött össze - mi lenne, ha a következőnek nekiugranék egyedül?! Igazán nagy, kőkemény kihívásnak tűnt, de azért nem lehetetlennek, én pedig pont az ilyeneken szeretem, szóval elhatároztam, hogy meg akarom csinálni!
Kezdetben még csak vad ötletként tekintettem rá, de ismerem magam annyira, hogy, ha egy ilyen gondolat huzamosabb ideig foglalkoztat, akkor egy idő után már csak a megvalósítás módja kérdéses. Az egyértelmű volt, hogy gyakrabban kellene hosszú távokat futnom. Ekkor 30 km felettit már többször is futottam, a maratont viszont még csak egyszer teljesítettem. Elkezdtem a felkészülés szempontjából nézegetni a versenyeket, így a június eleji Tápiómenti Maratonra és az augusztusi Szufla 52 km-es távjára már a BSzM-et szem előtt tartva neveztem. A Spar Budapest Maraton már előtte is fix pontja volt a 2017-es terveimnek, illetve a versenyek mellett csak úgy edzésként is többször akartam futni maratoni vagy annál hosszabb távot. A felkészülés vázlata tehát nagyjából összeállt, világos volt, hogy rengeteg munka lesz vele, de éppen ez tette számomra igazán érdekessé a dolgot.
Nyár végén már nagyon vártam, hogy mikor fogják megnyitni a regisztrációt. Addigra teljesen egyértelművé vált, hogy indulni akarok a BSzM-en, szóval nem láttam értelmét az időhúzásnak, hanem ahogy lehetett, egyből le is adtam a nevezést. Izgultam előtte, de nem bizonytalanodtam el, szóval 2017. augusztus 31-én, 19:46-kor az alábbi e-mailt kaptam:
103-as rajtszám - ez lesz előttem, ez fog motiválni március végéig! Akkor persze még nagyon távolinak tűnt a verseny, most viszont már kevesebb, mint három hét van hátra, és rajthoz állhatok. Természetesen izgulok emiatt, de már nagyon-nagyon várom, hogy március 22-én ott legyek Siófokon, és nekivágjak az összesen 196-km-es körnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése