I. PFB SkanzenUltra

Amikor pár hónapja felmerült bennem, hogy futós blogot indítok, gondolkodtam, mivel is kezdjem. Kezdetnek írhattam volna egy bemutatkozást vagy mesélhettem volna az első versenyemről, de nem akartam időrendben haladni. Aztán egy ideig parkolópályára került az oldal, és most, hogy ismét van időm és kedvem is foglalkozni vele, egyértelmű volt, mi legyen a téma: a legfrissebb élményem, a tegnapi PFB SkanzenUltra hatórás futás! Úgysem vagyok még túl rajta sem fizikailag, sem szellemileg. A hatékonyabb regenerálódás érdekében kivettem mára egy szabadnapot (remek döntés volt, tényleg szükségem van rá), a gondolataimat pedig talán majd ez a bejegyzés segít rendbe szedni. Nem konkrétan versenybeszámolót szeretnék, inkább csak elkezdem írni a dolgokat, ahogy eszembe jutnak, aztán majd kiderül, mi lesz belőle.

Idén júliusban jártam először a szentendrei skanzenben egy tök jó hangulatú félmaratonon. A körözgetés (vicces, hogy akkor még a hat kör is soknak tűnt...) ellenére is kifejezetten tetszett az a verseny, és követni kezdtem a szervezők (PFB - Pomázi Futó Bajnokok) Facebook-oldalát. Itt láttam meg augusztus végén, hogy október 24-ére egy hatórás futást terveznek. Oké, ez csak 8 nappal lesz a Budapest Maraton után (ahol új rekord volt a célom), de már korábban is volt rá példa, hogy csak 1 hét telt el két keményebb versenyem között, és régóta ki szeretném magam próbálni egy ilyen típusú kihívásban. Először még azon gondolkodtam, nevezzek-e, aztán azt vettem észre, hogy már inkább csak az a kérdés, hogy állítsam össze a frissítésemet a hatórás menetre. Szóval neveztem, de elhatároztam: október 15-ig az új maratoni rekord lesz a fő cél, aztán lesz egy hetem pihenni és a SkanzenUltrára hangolódni. 

Annyit azért “csaltam”, hogy már a maratonra való készülés során is igyekeztem hozzászokni a monotonitáshoz, például egészen jól megbarátkoztam a Feneketlen-tó körüli 530 méteres futópályával, ahonnan korábban pár kör után mindig elmenekültem. Rájöttem, ha kellően ki tudom kapcsolni az agyam, és sikerül elmerülni a gondolataimban, akkor egy idő után szinte teljesen mindegy, mennyi ideje körözök egy helyen. Szóval felkészültem a rövid pályán megtett hosszú távra, kitaláltam, miket viszek magammal, mit fogok enni-inni, és az időjárás-előrejelzést nézegetve beletörődtem, hogy nagy valószínűséggel alaposan el fogok ázni - ennyit az előzményekről.

A verseny mottója ez volt: “Célozd meg az 56 km-t!” Én ennél egy kicsivel többet, 60-at szerettem volna teljesíteni, ami pont 6 perces tempót jelent. Úgy terveztem, 5:30 körüli km-eket fogok futni, a fennmaradó idő pedig pont jó lesz arra, hogy nyugodtan tudjak frissíteni. Eddig ugyan kb. 50 km volt a leghosszabb távom, de reálisnak éreztem, hogy itt menni fog a 60 is. Ennek megfelelő tempóban kezdtem, láttam, hogy viszonylag a mezőny elején vagyok, de nem törődtem a többiekkel. Ezért az első kör (2,34 km) végén eléggé meglepődtem, amikor a speaker (Kozma András) bemondta, hogy én vagyok az első egyéni. Ez jó hír, de még bő 5 óra 48 perc volt hátra a végéig, szóval abszolút nem volt jelentősége az állásnak. Viszont eléggé ismerem magam ahhoz, hogy tudjam, innentől kezdve már nem kizárólag magammal fogok versenyezni, hanem odafigyelek majd arra is, hogy ne előzzenek meg. Ez igazából normális, biztos nem én vagyok az egyetlen, aki szeret nyerni, de egyáltalán nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy az első helyért küzdjek. Ki is találtam a következő taktikát: most sem fogok a többiekkel versengeni, csak kihasználom a rövid pálya előnyét, és odafigyelek arra, hogy milyen távolságra vannak tőlem. Szerencsére az előnyöm szép lassan nőtt, így gyakorlatilag végig a saját tempómat tudtam futni.

A frissítést sem agyaltam túl. Vittem magammal több gélt meg koffeines, magnéziumos shot-okat is, de úgy voltam vele, hogy majd akkor használom ezeket, ha szükségét érzem, ameddig tudok, addig vízre és banánra támaszkodok. Ez mondjuk közel sem a legjobb taktika, hiszen ideális esetben nem lenne szabad megvárni, hogy a folyadék,- vagy szénhidráthiány jelei mutatkozzanak, de a hűvös, esős időben nem igazán kívántam semmi extrát. Gélből összesen egyet használtam az utolsó órában (akkor esett le, hogy már 1-1,5 órája nem ettem semmit, szóval igyekeztem gyorsan pótolni), a biotech-es energy shot-ból pedig kettőt. Érdekes, hogy a verseny végén a koffein sokkal jobban hiányzott, mint a szénhidrát. 

Egyébként meglepően gyorsan eltelt a hat óra, nem untam a sok oda-vissza futást. Erről részben a szinte végig vagy emelkedős, vagy lejtős, vagy csúszós pálya is tehetett, de szerintem sokkal inkább a remek hangulatnak köszönhető, hogy nem éreztem monotonnak a versenyt. Családias légkör, szuper szervezés, a PFB ismét egy remek versenyt hozott össze! Az időjárással ugyan nem volt szerencsénk (ma bezzeg süt a nap…), de szerintem ennek ellenére is mindenki jól érezte magát, senkit nem hallottam panaszkodni, és nem is lett volna rá okunk.

Összesen 64 km-t futottam, amivel teljesítettem a célomat, és még az első helyet is sikerült végig megőriznem. Az utolsó körben már sokan gratuláltak, ami tök jól esett, ahogy az is, amikor verseny közben bíztattak, drukkoltak. Nem jött velem kísérő, előzetesen nem ismertem senkit a többi induló közül, mégsem éreztem magam egy percig sem egyedül.

Korábban nem értettem azokat, akik képesek 6 órán át egy rövid pályán körbe-körbe futni (az 12 és a 24 órás verziót most inkább hagyjuk is…). Úgy gondoltam, az lesz a legjobb, ha beépülök közéjük, és a természetes környezetükben figyelem meg őket. Nos, az első kísérlet abból a szempontból sikerrel zárult, hogy közben tök jól éreztem magam, és egy maradandó élménnyel gazdagodtam, viszont nem lettem sokkal okosabb, szóval újabb vizsgálatokra lesz szükség. A következő megfigyelés pontos paramétereit még nem tudom, de, ha előbb nem is, a jövő évi SkanzenUltrán biztosan folytatom a kutatásaimat.

Ui.: Na, ez a leírás jó hosszúra nyúlt, sikerült rögtön az első beszámolóval komoly próbatétel elé állítanom azt, akinek kedve támadt elolvasni. Nyugi, ez most csak az élmény frissessége miatt lett ilyen részletes, később, amikor a korábbi emlékeimet idézem majd fel, biztosan rövidebbek lesznek a bejegyzések. ;) Ha pedig ezt is végigolvastad, jár a pacsi! :D