NATO futás

Gondoltam, írok facebookra pár mondatot a mai versenyről, aztán nem túl meglepő módon kicsit több lett belőle, így inkább egy bejegyzés formájában teszem közzé. 2015-ben indultam először a NATO futáson, a legelső érmemet itt szereztem, és akkor a 10 km lefutása már önmagában komoly eredmény volt számomra. A következő két évben kimaradt ez a verseny, idén viszont pont úgy jött össze, hogy ismét részt tudtam venni, és úgyis ritkán indulok ezen a távon, szóval beneveztem.

Most már egy laza 10 km nem jelent kihívást, viszont talán az első számú futós közhely, hogy “nem a táv öl meg, hanem a tempó”. Ez a mondat pedig azért hangzik el olyan sokszor futók között, mert mocskosul igaz! Úgy terveztem, hogy az átlagosnál lendületesebben, 4:30 körüli iramban futom le ezt a tizest, az pont jó lesz egy vasárnap délelőtti edzésnek. Persze nézegettem előtte a PB-met (42:48), de ahhoz 4:17-es tempó kellett volna…

Tegnap végre ki tudtam aludni magam, viszont (gondolom) a hirtelen lehűlés miatt egész nap tompa, levert voltam. A délelőtti laza futás kicsit segített, de estére már masszívan fájt a fejem. Amikor éjjel felébredtem, és kb. egy óráig forgolódtam, még azon is elgondolkodtam, van-e értelme indulnom a versenyen, talán inkább egész nap pihennem kellene. Aztán reggelre jobban lettem, a fejfájás ugyan nem múlt el teljesen, de jelentősen enyhült, szóval összeszedtem magam, és megindultam rajthelyszín felé. Éreztem, hogy nem vagyok top formában, de azért a 4:30-as átlag még így is reális volt. Aztán 11 órakor elindultunk.

Egy kérdés: a lassú futók miért szeretnek a mezőny elejére állni? Ha valaki tudja, írja már meg kommentben! Talán van rá valami értelmes, logikus magyarázat, és, ha valaki felvilágosít, akkor a jövőben kevésbé fognak zavarni, de jelenleg egyszerűen nem értem, miért jó ez nekik. Nekem aztán tökmindegy, hogy 6 vagy 7 perces kilométerekkel futják végig a versenyt, csak ne arról szóljon az első párszáz méter, hogy őket kerülgetem! 

Az első két km-em 4:16 lett, ami frankó kezdés, de nem tudtam ezt meddig fogom bírni. A tervezett 4:30-hoz képest nagyon jól álltam, féltáv körül kezdtem el gondolkodni rajta, hogy lassítani kellene, nehogy nagy visszaesés legyen belőle. De sokat azért nem akartam visszavenni, csak 1-2 másodpercet lassultam. Amikor még 7 km után is rendben voltam, arra gondoltam: oké, akkor most már nyomjuk meg PB-re! A vége előtt láttam, hogy elég necces lesz, igyekeztem még egy kicsit beleadni, így az utolsó kilométerem lett a leggyorsabb. Szükség is volt a végső hajrára, mert a hivatalos eredmény szerint 5 másodpercet javítottam a korábbi rekordomon. Ez elég kis különbség ahhoz, hogy érdemes legyen felidézni Dominic Toretto bölcs szavait:

Ezek után pedig jöjjön az én hasonlóan bölcs tanulságom: ne higyjétek el senkinek, hogy szarból nem lehet várat építeni! Idén már nem először fordult elő, hogy a kedvezőtlen előzmények ellenére is frankón sikerült egy verseny, ráadásul ezúttal egy tavalyi rekordomat tudtam megdönteni, pedig ez az évem eddig nem igazán a gyorsaságról szólt. Úgy néz ki, a résztávos edzéseknek illetve a Sanyosszal való munkának köszönhetően kezd visszatérni a tavalyi tempóm, és remélem ez a hosszabb távoknál is megmutatkozik majd.